Kryon

Kryon

Kryon Mester egy kvantum-csoport, amely minden létezővel kapcsolatban áll. A legkiemelkedőbb közvetítője Lee Carroll, akinek közvetítésével már rengeteg tanítást adott – és folyamatosan ad át – az emberiségnek.

Kryon tanításai olyan TANÍTÁSOK, amelyek az emberiség ébredését, megvilágosodását és felemelkedését szolgálják.

Ha ezen az úton haladsz, akkor pontosan tudhatod, hogy az ébredettség napról-napra változik, ezért Kryon tanításait több alkalommal szükséges tanulmányozni, hogy azok tartalma világos lehessen.

Kryon-ról mit érdemes tudni?Erről Ő így tájékoztat bennünketAz utolsó idők-ben:

Nevem voltaképpen nem más, mint egy „gondolat-csoport” vagy „energia-csomag”, amely körülvesz engem, s láthatóvá tesz más entitások számára. Kommunikációs kapcsolataim során ugyanez a csomag küldetik el, s mindenkor ez a csomag tesz felismerhetővé engem. Folyamatosan kommunikációs kapcsolatban állok minden létezővel – kérlek, egyszerűen fogadd el ezt. ...

Nevem energia-csomagja (amely különbözik kommunikációs energia-csomagomtól) három összetevőből épül fel:

(1) HANGREZGÉS - amit te hangként érzékelsz,

(2) FÉNYHULLÁM - amely érzékeid számára fényként és színként jelenik meg, és

(3) ALAK - amelyet érzékeid különböző formákban, mintákban vetítenek eléd.

Mindez összességében egyetlen csomagban jelenik meg, és olyan módon fogható fel, amely jelen pillanatban még nem kifejezhető számodra. Névcsomagom javarészt olyan elemekből épül fel, amelyek kívül esnek az emberi érzékelés határain.

Nem könnyű magyarázattal szolgálni erre. Olyan ez, mintha a színeket próbálnánk lefesteni egy vak számára. Még nem állnak az emberiség rendelkezésére azok a receptorok, amelyek segítségével felfogható lenne lényegem, s ez jól van így. ...

Ha többet kívánsz tudni Kryon-ról, akkor a Kryon Mester oldalt ajánljuk számodra.

Jelezzük, hogy Kryon 1989-ben lett aktív a földi élet átalakulásában, miután az emberiség 1987-ben úgy döntött, hogy nem a sokadik földi civilizáció pusztulását, hanem az újjászületést, ezzel pedig az Önvalóra ébredést választja. Kryon a földi élet újjászületését szolgálja, ezért mindenképpen érdemes figyelembe venni a tanításait.

Kryon tevékenységében kiemelkedően fontos az új energia és az arról szóló tanítás, amelyet alapos tanulmányozásra javaslunk.

Fontos jelzés: ha már kellően ébredett vagy, vagyis aktiváltad a megfelelő tudásodat és képességeidet, akkor közvetlen párbeszédet folytathatsz Kryon-nal.

Ebben a rovatban Kryon tanításait tesszük közzé, tudva azt, hogy sokak számára fontos, hogy ezekkel a tanításokkal így és ezen a honlapon is találkozhassanak.


A következő három év – 2015-2017

A következő három év – 2015-2017

Kryon 2014. 11. 30-án, a 2015-2017-es évről beszélt

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Kedveseim, átnéztük veletek az új energia lehetőségének az időzítését, és úgy adtuk át nektek azt, ahogyan arra szükségetek volt – minden egyes pontot, szép sorjában. 2010-ben kezdtük el, jellemezve a 2012-es tapasztalatot, és tudtotokra adva: ne féljetek. 2012-ben elkezdtünk a 2013-as átkalibrálásról beszélni nektek, és arra kértünk benneteket: ne féljetek. Ahogy elértétek 2014-et, szintén elmondtuk nektek, hogy a 2013-as energia elhalasztódott és közületek néhányan még mindig az átkalibrálásban vannak. Az energia nem követi a naptári éveket, de továbbra is át fogjuk adni nektek az elkövetkezendő három év lehetőségeit. A dolgok elkezdenek gyorsan történni. Nos, van egy olyan energia, ami a következő három évben teljessé válik, és ez a te folyamatod energiája, kedves emberi lény. Azt mondjuk, hogy további három évet fog igénybe venni az, hogy hozzászokjatok ehhez az új energiához. Van időtök rá. Ez egy kritikus tanulási időszak az öreg lelkek számára. Ezek a változások mélyenszántóak. Szükséges, hogy meglássátok és lassan megértsétek őket, hogy megtanuljátok mik is ezek, és hogy ténylegesen a tiétekké váljanak. De ezen három év elteltével, egy új paradigma veszi kezdetét. A szobában lévő kvantumasztrológus ezt a képletekben vagy ábrákban fogja meglátni, mert mélyenszántó, pontos és igaz.

Rovat: 

Meghallani a Szellem hangját – a sötétség és a világosság egyensúlya

Meghallani a Szellem hangját – a sötétség és a világosság egyensúlya

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Az emberiségnek nem csak abban van szabad választása, amit a Szellem beavatkozása nélkül kíván tenni, hanem arról is dönt, hogy milyen irányba vezesse önmagát, valamint a saját tudatossága energiáját és szintjét. Az emberiség dönti el, hogy hogyan is működjön és gondolkodjon, illetve, hogy együttműködjön-e saját magával, vagy sem. Ez az emberiség szabad választása. Ez az egész szabad választás kirakós nem az emberek tesztje, hanem inkább a sötétség és a világosság közötti csatáé.

Rovat: 

A sötétség rendellenes működése

A sötétség rendellenes működése

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

A sötétség fenyegetése itt van

Évek óta adom át számotokra a sötétség és a világosság átkalibrálásának üzeneteit:

Rovat: 

A sötétség kinyilatkoztatásai

A sötétség kinyilatkoztatásai

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

A világosság és a sötétség régi aránya

Hol is kezdjük? Néztétek a híreket mostanában? Meglepődtetek néhányszor azzal kapcsolatban, ahogyan a dolgok zajlanak? Ha erre igennel válaszoltok, akkor azt mondom nektek, hogy nem figyeltetek azokra az információimra, amiket sokszor átadtam a számotokra. 2 éve információt adtam át pontosan erről az időszakról. Azt mondtam el nektek, hogy az átkelés ezen átkalibrálási hídján, felborítja a sötét és a világosság energiájának az egyensúlyát a bolygón.

Rovat: 

Kryon a magyaroknak

Kárpát-medence

Kryon Mester, Lee Carroll közvetítőn keresztül, több alkalommal beszélt a magyarokról, a magyarságról, a földi életben való szerepéről. Ebben az írásban összegyűjtve tesszük közzé a tanításait.

Az interdimenzionális univerzum

Az interdimenzionális univerzum

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Tegyünk egy képzeletbeli utazást

Lépj be velem atomjaid szerkezetének közepébe. Tételezd fel egy pillanatra, hogy akkora vagy, mint egy proton. Tudod, az nagyon, nagyon apró. Itt állsz tehát, az atomszerkezet fénykörében és azt mondod: „Nos, el tudok képzelni valami hasonlót, hogy én akkora vagyok, mint egy proton, az elektronok pedig ott cikáznak körülöttem, valószínű, hogy fényesség vesz körül, valami olyan, mint a tűzijáték, ez gyönyörű show kell, hogy ez legyen.”

Gondold csak végig újra. Sötétség van. Igazi sötétség.

Rovat: 

Növekszik a sötét oldal?

Növekszik a sötét oldal?

Az elmúlt időszakban sok változásnak lehettünk szemtanúi. Az egyik legjelentősebb közülük két formában jelentkezett.

(1) A személyes nehézségek növekedése, ami úgy tűnhet, mintha a sötét oldal felsorakozna egy csatára.

(2) A szembeszökő választása sokaknak, akik jártasak voltak a New Age eszmékben, ám az utóbbi időkben majdnem elpusztították önmagukat azzal, hogy megszüntették saját fényüket.

Tekintsük át ezt a két témakört röviden és nézzük meg, hogy függnek ezek össze azzal, ami napjainkban történik.

Szerkesztő/Szerző: 
Rovat: 

A sötétség és a fény átkalibrálása

A sötétség és a fény átkalibrálása

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Most a sötétség és a fény átkalibrálásáról fogunk beszélni nektek és arról, hogy ez mit jelent a számotokra.

Kozmikus Szövedék

Kozmikus Szövedék

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Ez a hiányzó darabja annak az energiának, melyet oly régóta kerestek. Ez a szeretet energiája. Ez a Szellem energiája. Ez az Univerzum energiája és ezen az estén arról fogunk beszélni, amit magyarul Kozmikus Szövedéknek nevezhetünk. (Eredetiben: „The Cosmic Lattice”) Óvatosan és lassan fogom adagolni az információt partneremnek, így meg fogjátok érteni, hogy mi ez és hogyan működik. Még mielőtt ez a ma esti találkozó befejeződne, mindannyian megértitek, hogyan válhat hasznotokra.

Szeretet

Szeretet

A Szeretet-et rendkívül sok módon értik és élik meg az emberek. Javasolt, hogy ismerd meg Kryon kifejtését is, hogy mi A Szeretet.

Rovat: 

Kryon: Az új energia

Kryon: Az új energia

1987-ben, a Harmonikus Konvergencia idején az emberiség Felsőbb Én-jeinek összessége a felemelkedést, másként fogalmazva: a kvantum-tudatosodást választotta.

Mi a változás lényege és a mozgatórugója?

1992-től Új energia van jelen, amely a kvantum-tudatosodást segíti, amelyet többen rezgésszint-változásként is jeleznek.

Az új energiára való átállás az egyéni szabad akarat alapján történik.

Kapcsolatfelvétel az Önvalóval – Kryon válasza egy feltett kérdésre

Kryon: Kapcsolatfelvétel az Önvalóval – Kryon válasza egy feltett kérdésre
Kérdés:
 
Van bármilyen módszer arra vonatkozóan, hogy mi emberek legalább érzelmileg megtapasztalhassuk igazi valónkat, hogy felfrissülve és békével telve tudjunk visszatérni a sokdimenziós teremtés feladataihoz? Én nagyon szeretném megtapasztalni. Nagyon szeretnék „hazatérni”, megtudni, ki is vagyok valójában és közeli kapcsolatba kerülni isteni részemmel.
 
Kryon válasza:
Rovat: 

Kryon: Egy Út a Szeretetegységbe

Kryon: Egy Út a Szeretetegységbe

Kryon Mester tanításainak szerkesztett, tömörített változata

Ajánlás

Mindazoknak, akik felismerték, hogy minden ember rendelkezik az élete megváltoztatásához szükséges erővel, és hogy a dolgok nem mindig olyanok, amilyennek látszanak!

Forrás: Magyar Kryon Honlap

Rovat: 

A hét kozmikus törvény

A hét kozmikus törvény

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Talán egyesek közületek azt mondják, hogy e dolog nem lehetséges… vagyis, hogy egy angyali forma energiája bejöjjön egy Emberi Lény által. Azt mondhatják, hogy ez ily módon nem nyilvánulhat meg. Így hát azt mondom nektek, hogy épp ebben a pillanatban megjelenik az energia e platformon és léteznek olyanok, akik épp most „olvashatják” ezt. Nekik nem kell felkészülniük erre. Én, Kryon Vagyok és Emberi Partnerem által jövök ide. Így működik ez, az ő beleegyezésével, aki egyesült Felső Énjével, hogy láthassa és felfedezhesse az előttem lévő családot. E dolog egy bizonyos fajta egyesülést jelent, amely örökre megmaradhat egyes itteni lelkek elméjében, távozásukig. Ők tudni fogják, hogy megérintették őket és bizonyos esetekben tudni fogják, hogy meggyógyultak. Csupán, miután látni fogjátok a színeket, és érezni fogjátok a Szellem érintését, csupán akkor jönnek majd zavarba a legracionálisabbak közületek, e tény valóságát illetően. Azonban számunkra, ez most történik, miközben itt ültök.

Rovat: 

Oldalak