Kryon Mester tanításai

Kryon

Kryon Mester egy kvantum-csoport, amely minden létezővel kapcsolatban áll. A legkiemelkedőbb közvetítője Lee Carroll, akinek közvetítésével már rengeteg tanítást adott – és folyamatosan ad át – az emberiségnek.

Kryon tanításai olyan TANÍTÁSOK, amelyek az emberiség ébredését, megvilágosodását és felemelkedését szolgálják.

Ha ezen az úton haladsz, akkor pontosan tudhatod, hogy az ébredettség napról-napra változik, ezért Kryon tanításait több alkalommal szükséges tanulmányozni, hogy azok tartalma világos lehessen.

Kryon-ról mit érdemes tudni?Erről Ő így tájékoztat bennünket Az utolsó idők c. könyvében:

Nevem voltaképpen nem más, mint egy „gondolat-csoport” vagy „energia-csomag”, amely körülvesz engem, s láthatóvá tesz más entitások számára. Kommunikációs kapcsolataim során ugyanez a csomag küldetik el, s mindenkor ez a csomag tesz felismerhetővé engem. Folyamatosan kommunikációs kapcsolatban állok minden létezővel – kérlek, egyszerűen fogadd el ezt. ...

Nevem energia-csomagja (amely különbözik kommunikációs energia-csomagomtól) három összetevőből épül fel:

(1) HANGREZGÉS - amit te hangként érzékelsz,

(2) FÉNYHULLÁM - amely érzékeid számára fényként és színként jelenik meg, és

(3) ALAK - amelyet érzékeid különböző formákban, mintákban vetítenek eléd.

Mindez összességében egyetlen csomagban jelenik meg, és olyan módon fogható fel, amely jelen pillanatban még nem kifejezhető számodra. Névcsomagom javarészt olyan elemekből épül fel, amelyek kívül esnek az emberi érzékelés határain.

Nem könnyű magyarázattal szolgálni erre. Olyan ez, mintha a színeket próbálnánk lefesteni egy vak számára. Még nem állnak az emberiség rendelkezésére azok a receptorok, amelyek segítségével felfogható lenne lényegem, s ez jól van így. ...

Ha többet kívánsz tudni Kryon-ról, akkor a Kryon bemutatása oldalt ajánlom számodra.

Jelzem, hogy Kryon 1989-ben lett aktív a földi élet átalakulásában, miután az emberiség 1987-ben úgy döntött, hogy most nem a földi civilizáció pusztulását, hanem az Önvalóra ébredést választja. Kryon a földi élet újjászületését szolgálja, ezért mindenképpen érdemes figyelembe venni a tanításait.

Kryon tevékenységében kiemelkedően fontos az új energia és az arról szóló tanítás, amelyet alapos tanulmányozásra javaslok.

Fontos jelzés: ha már kellően ébredett vagy, vagyis aktiváltad a megfelelő tudásodat és képességeidet, akkor közvetlen párbeszédet folytathatsz Kryon-nal.

Ebben a rovatban Kryon Mester tanításait teszem közzé.

Dátum Növekvő rendezés Cím
2016. 05. 15. Az együttérzés tényező
2016. 05. 13-14 DNS tudatosság
2016. 05. 11. A tudatosság hídja
2016. 05. 08. Folyamatosság és az érkező eszközök
2016. 05. 07. A tudatosság evolúciója
2016. 04. 09-10. Kapcsolódni
2016. 04. 02. Egységben a valódi fizikával
2016. 02. 28. A Szellem öröme
2016. 02. 20. Meghallani a Szellem hangját – a sötétség és a világosság egyensúlya
2016. 02. 14. Elengedés
2016. 02. 13. Szeretet
2016. 02. 07. Öt elképzelés az új ember számára
2016. 01. 24. Feltevések
2016. 01. 23. Kvantum mintázat
2016. 01. 10. Kommunikáció a Szellemmel
2015. 12. 13. A 2015-ös év vége
2015. 12. 12. A rejtett megfiatalodási minta
2015. 11. 14. A sötétség rendellenes működése
2015. 09. 25. Az út hazafelé
2015. 09. 05. Visszatérés a jövő elérése érdekében
2015. 08. 01. A DNS jövője
2015. 07. 26. A kozmikus szakács
2015. 07. 18. A legnagyobb szűrő mind közül
2015. 06. 27. Az emberi szűrők
2015. 06. 20-21 Az ima működésének módja
2015. 05. 19. Interjú Lee Carroll-lal, Kryon közvetítőjével
2015. 05. 10. A hármak
2015. 04. 11. A Föld ismeretlen történelme
2015. 03. 29. Az öreg lélek meghatározása
2015. 03. 24-26. Gaia globális tudatossági elvonulás
2015. 03. 21. A Teremtés Kórusa
2015. 03. 01. Az időjárás
2015. 02. 14. Ez nem apáitok új korszaka
2015. 01. 25. Akasha szűrők
2015. 01. 24. Az evolúció felfedése
2015. 01. 10-11. Az egyetlen igazság - 2015.
2014. 12. 14. Találkozás a szakáccsal
2014. 12. 13. Az emberi lélek felfedése
2014. 12. 07. A jövő energiája
2014. 11. 30. A következő három év – 2015-2017
2014. 11. 22. A Veleszületett felfedése
2014. 10. 26. Kryon Kolumbiában
2014. 10. 12. Munka az új „normával”
2014. 10. 11. A sötétség kinyilatkoztatásai
2014. 09. 27-28. Kryon Budapesten - 2014
2014. 09. 21. A hazautazás napja
2014. 09. 20. A mesterlét figyelmeztetései
2014. 09. 17. Lee Carroll interjú - Science-fiction vagy emberi valóság
2014. 09. 06. Öröm, egység, béke, odatartozás
2014. 08. 23. Ne essetek kétségbe!
2014. 07. 26. Felkészülés a szertartásra
2014. 06. 29. A tudatosság fizikája
2014. 06. 28. A következő lépés
2014. 06. 14. A gyorsító rendszerek
2014. 05. 31. Az időbe fagyva
2014. 05. 17. A következő 500 év fizikája
2014. 05. 09-10. Kryon Vlagyivosztokban
2014. 04. 22. Nyolc kérdés
2014. 04. 12. Sejtkommunikáció
2014. 03. 22. és 23. Lélek utazás
2014. 02. 22. és 23. Lélek kommunikáció
2014. 01. 18;25 Az új korszak letisztázása
2014. 01. 11. Üzenet 2014-re
2013. 12. 15. 2013 utolsó közvetítése - Belépés 2014-be
2013. 12. 08. Az együttérzés kórusa
2013. 09. 09. A jövőérzékelésetek átkalibrálása
2013. 08. 31. A rejtélyes Veleszületett
2013. 08. 24. A szinkronicitás működésének módja
2013. 08. 18. A hit átkalibrálása
2013. 08. 10. A megfoghatatlan Akasha
2013. 07. 20. Fogalmi DNS
2013. 07. 14. 2013 - egy nehéz év
2013. 06. 21. Az emberi lény 9 tulajdonsága
2013. 06. 15. 2013-as kérdések és válaszok Kryonnal
2013. 05. 26. A Föld csomópontjai és nullpontjai
2013. 05. 16-17. Egy összegzés Oroszországnak
2013. 02. 23-24. A három fuvallat
2013. 02. 10. A DNS időkapszulája
2013. 02. 09. Gaia időkapszulái
2013. 01. 13. Az öreg lélek 2013-as szerszámos-készlete
2013. 01. 06. 2013 - Most mi van?
2012. 12. 21. A lemúriai kórus közvetítések
2012. 12. 02. A következő 18 év
2012. 11. 17. A „te” fogalma
2012. 11. 11. Az átjáród a túloldalra
2012. 11. 10. Többet a felemelkedésről
2012. 11. 01. A bölcs isteni nőiesség
2012. 10. 20. Az „N” betű
2012. 10. 18. Az „U” betű
2012. 10. 17. A „K” betű
2012. 09. 29. Kardok hídja
2012. 08. 17. Utasítások az öreg léleknek
2012. 08. 12. A teremtés időzítése
2012. 04. 28. Önmagunk átkalibrálása
2012. 04. 21-22. A tudatosság újrakalibrálása
2012. 03. 25. A szeretet átkalibrálása
2012. 03. 18. Gaia átkalibrálása
2012. 03. 03. A szabad választás átkalibrálása
2012. 02. 26. Gyakori kérdések

A teljes mesterlét ott van minden egyes Emberi Lényben és ti ezt most elkezdtétek aktiválni.
Kryon

Lásd: Kryon Mester tanításai