Kryon Budapesten - 2016

Kryon Budapesten - 2016

Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Aki mellettem ül Peggy, a tanító. Közvetíteni fog, és amikor így tesz, akkor az isteni nő princípiumot idézi meg. Ez egy energia, nem pedig egy lény – egy fogalom, és eljött az ő ideje. Egyre több női közvetítőtök lesz. Szeretném, ha velem tartanátok egy utazáson, hogyha egy pillanatra megengednétek nekem, hogy magammal vigyelek benneteket abba az erős, forró szélbe egy olyan távoli kontinensre, amit Ausztráliának hívnak. Egészen a kontinens középpontjába, amelyet korábban még nem Ausztráliának hívtak. 40.000 évvel ezelőtt járunk. Velem tudtok tartani csak egy pillanatra? Bennszülötteket találtok majd ott, olyanokat, akik oda tartoznak. Ma „aboriginalok”-nak hívják őket, de akkoriban még nem ez volt a nevük. Azt mondhatjátok nekem, hogy: „Kryon, 40.000 év túlságosan hosszú idő az emberiségnek.” A bizonyítékok megmutatták, hogy az aboriginalok legalább 40.000 évesek. Tehát tartsatok velem, és egy pillanatra lessünk bele a társadalmukba. Nagyon hasonlít ahhoz, amilyen ma is. Azok, akiknek megengedik gyakorolni a kultúrájukat, pontosan ugyanúgy rendezik be az életüket, mint annak idején. Olyan civilizációt láthattok, amely egyensúlyban van a Földdel, de most nem ezt szeretném megmutatni.

Amint mélyebbre ásunk egy kicsit a hétköznapi cselekedeteikben, látni fogjátok a szokásaikból, hogy náluk a nők a sámánok. Ha ma látogattok el Ausztráliába, akkor is azt látjátok, hogy ők a sámánok. Más helyeken, a múlt tulajdonságait közvetítettünk. Ha az emberiség múltjára tekintetek – mielőtt még megszerveződtek volna a mai spirituális rendszerek –, akkor az emberek mindig a nőkhöz fordultak spirituális tanácsért – a nőkhöz, az életadókhoz. Minden egyes lélek az anyák ölén érkezik a világba, mindkét nem az anya ölén halad keresztül. Ők az „együttérzők”, akik először megértik, hogy mit is jelent az együttérző Isten fogalma. Ők azok, akik az elme segítségével megtanulják a Szellemet és a tudatot különválasztani. Ezzel minden férfi egyet ért. A nők valódi sámánok voltak, tanácsot és szeretetet adtak.

Már azt is elmondtuk, hogy a korai teremtés is így zajlott. Már beszéltünk arról, hogy az aboriginalok teremtéstörténete a Hét Nővér. Egy olyan egyensúlyra, amivel ma nem rendelkeztek, de nemsokára vissza fogjátok nyerni. Látni fogjátok az isteni nőiség együttérzését, amint újra felemelkedik. A társadalom egyre nagyobb része fogja azt mondani, hogy ennek van értelme, és ezzel az egyházak közül is néhány egyet fog érteni. Ez a változás miatt történik. Olyan ősi módszerekhez foguk visszatérni, amelyek működtek a maguk idején és, amik néhány helyen még ma is működnek. Ezért ül itt mellettem az isteni nőiség.


Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

A múltban már sokat hallhattatok tőlem a változásról. Működik? Van rá bizonyíték? Semmi olyan nem történik meg gyorsan, aminek az asztrológiához, vagy az energiákhoz van köze. Sokszor egy változás több generáció alatt zajlik le. Néha, mivel fiatalok vagytok, nem is veszitek észre. Nagyon sok minden történt 2012 óta. A napéjegyenlőségek precessziója megnyitott egy 36 éves ablakot. Már a középpont – 2012 – előtt 18 évvel elkezdődtek a változások. Azt megelőzően több, mint egy évtizeddel, lehetett látni a lehetőséget, és már akkor elkezdtek megtörténni bizonyos dolgok.

A társam hamarosan beszél majd nektek a lehetőségekben rejlő erőről, annak valóságosságáról. Majdhogynem azt mondhatnánk, hogy a Föld már megérett a változásra, de szeretnék nektek helyzetjelentést adni. Kedveseim, a múltban azt mondtam nektek, hogy számítsatok bizonyos dolgokra. Elmondtam, hogy mit hozhat a jövőtök, de most arról szeretnék beszélni, hogy mi is történik jelenleg. Csak néhány pontjáról, csupán pár dologról, amiről gondolkodhattok. Először is túl fiatalok vagytok mindannyian ahhoz, hogy ezt lássátok. Nemrégiben ezt egy másik városban is elmondtuk. Túl fiatalok vagytok, hogy tudjátok. A saját nagyszüleiteknek, vagy az ő szüleiknek kellene lennetek ahhoz, hogy valóban tisztába jöhessetek azokkal a változásokkal, amelyeket manapság láttok. A biológiáról és az emberi tudatosságról szeretnék beszélni.

A bolygó történetében ez az első alkalom, hogy az első világbéli országok érdekei találkoznak az egészség területén. Más szavakkal, mindannyian érdekeltek benne. A helyes táplálkozás korában – 16-20 évvel ezelőtt – nem igazán volt ilyen érdekes. Hirtelen világszerte felfigyeltek erre azok az országok, akik ezt megengedhetik maguknak. Világszerte felhívták az emberek figyelmét olyan rossz szokásokra, amik megölhetnek benneteket. Tudjátok, hogy ez milyen új keletű? Évszázadokon keresztül nagyon sokan olyasmit ettek, olyan szokásaik voltak, ami megrövidítette az életüket. Most már sokkal jobban tudjuk. Honnan jön ez a tudás? Miért épp most? Sikerült már összekötni a pontokat, hogy rájöjjetek, miért most történik ez meg? Az emberiség tovább akar élni, és most milliárdokról beszélünk. Ennél több is van.

Ez nagyon ellentmondásos. Lássuk, hogy a kollektív kormányok mire teszik a hangsúlyt. A kollektív kormány azt jelentené, hogy több kormány fog össze ugyanazért a célért. Ti éppen egy kísérlet kellős közepén ültök. Ezt a kísérletet még sohasem végezték el a Földön azelőtt. Hogyan lehetne teljesen kiegyenlítetlen gazdaságokat összehozni és elérni, hogy ez működjön? Kedveseim, pontosan tudom, hogy hol vagyok. Ismerem a félelmeiteket. Hadd mondjak valamit nektek! Az európai unió még nagyon fiatal, egy kísérlet, de nem fog elbukni. Fel fog nőni, változni fog, és rá fog jönni, hogy hogyan is kell működnie. Olyan ötletekkel, amikre még senki sem gondolt. Ez egy kísérlet. Kedveseim, amikor bármilyen fajta tanulás folyik, akkor az mindig két lépés előre és egy hátra. Néha, éppen azért bukik el valami, hogy rájöjjetek arra, hogy mit kellett volna eredetileg másképpen csinálni. Azt szeretném, hogyha az összképre tekintenétek. Minden ország valaha ellensége volt a másiknak. Micsoda egy kísérlet. Fiatalok, látjátok, hogy milyen újszerű is ez? Vajon mit gondolt volna erről a dédapátok? Képzeljétek csak el! Ez egy olyan kísérlet, amely arról szól, hogy lássuk képesek vagytok-e összerakni a dolgokat, ahelyett, hogy szétszakítanátok azokat. Ez még folyamatban van kedveseim, és még messze van a végkifejlet. Még nagyon sok mindent kell felfedezni. De nézzétek, hogy mi minden történt már meg elsőként az emberiség történetében!

Politika. Többet változik, mint azt gondolnátok. Van, aki azt mondja, hogy: „A politika sohasem változik meg. A dolgok politikai okokból történnek.” Ez mindig is az „elfogadható működésképtelenség” kategóriája volt. Lenne egy kérdésem hozzátok magyarok. Mit gondoltok most az Egyesült Államokban zajló elnökválasztásról? Láttatok már ehhez hasonlót? A válasz: nem. Ennek is megvan az oka, hiszen több tízmillió ember tudatossága olyasmit akar hallani, amit korábban még sohasem hallott politikustól. Olyan dolgokat, amelyet politikusok sosem mondanak. Arról, hogy valójában hogyan működnek a dolgok. Sokak számára olyan ez, mint egy kis friss levegő, mikor egy politikus felháborító dolgokat mer kimondani. Olyanokat, amiket a kormány sohasem ismerne be. Ne féljetek! Két lépés előre, egy hátra. Azt szeretném, hogyha az összképet néznétek! Az emberek kezdenek belefáradni abba, ahogy a politika működik – teljesen mindegy melyik országban. Kezdenek többet elvárni. Az elmúlt 6 hónapban, két ország vezetőjének is le kellett mondania, vagy már eljárás alá is vonták őket olyan dolgokért, amiket a vezetők mindig is elkövettek. Az emberiség szerte a világon már kezdi felelősségre vonni a politikát a korrupcióért. Csak még több ilyet fogtok látni. Ezt most vegyék figyelmeztetésnek az országok vezetői! A nép változik. Azt üzenem nekik, hogy legyenek tisztességesebbek! A világ elkezdi megváltoztatni annak a módját, ahogy a dolgokat teszitek. A becsületesség elkezd elvárás lenni. Ez történik most.

Mi történik bolygószinten most? Beszéltünk már róla korábban. Ez is ellentmondásos a számotokra, de szeretném, ha az összképet néznétek! Nem a kirakós a lényeg. Létezik egy „együttérzés faktor”, ami éppen most, éppen itt aktuális, méghozzá a menekült kérdésben. Már korábban is beszéltünk arról, hogy miért is nincs erre felkészülve az emberiség. Egyetlen kormány sem finanszírozott soha, egyetlen „együttérzési minisztériumot” sem, mert nem lenne hová tenni őket. Senki sem tudja, hogy mihez kezdjen a menekültekkel, hogy hová is kerülhetnének, hogy szeretnék-e, hogy jöjjenek. Felismeritek, hogy mi is történik itt valójában? Most már nem lehet megkerülni azt, hogy az együttérzés kerüljön előtérbe. Ez annyira új a számotokra, hogy az együttérzésetekkel egy kirakóst hoztatok létre. Most már itt az ideje, hogy végre finanszírozzátok az a bizonyos „együttérzési minisztériumot”! Ez még csak a kezdet. Kedveseim, már egy évszázada, vagy még annál is régebb óta léteznek menekültek, de csak most döntöttetek úgy, hogy tesztek is valamit ez ügyben. Felismeritek, hogy ez újdonság és, hogy éppen most történik? Felismeritek, hogy ez az első olyan alkalom a történelemben, amikor világszerte jelentkezik ez a jelenség? Elgondolkodtatok már ezeken a dolgokon?

Beszéljünk a tudományról, például az orvoslásról! Mindannyiótok élete, a megoldás betegségek ellen, egészségre, mindig is valami fajta beavatkozás volt. Mindegy, hogy operációról, gyógyszerekről, vagy vegyi anyagokról beszélünk, mindig egy beavatkozásról van szó. Ma hallottátok egy orvos beszédét, aki azt mondta, hogy mindaz, amit felfedeztek, az arra ad erőt a testnek, hogy képes legyen saját magát meggyógyítani. Már kinőttök az allopátiás gyógyításból. A felfedezések már itt vannak. Lehetséges, hogy azt az utasítást tudjátok adni a testeteknek, hogy mindenféle külső bevatkozás nélkül egyszerűen szabaduljon meg a betegségetektől, csupán homeopátiás megoldásokat alkalmazva? Ez is egy jelzés a test számára , hogy változzon meg. Kedveseim, elhiszitek, hogy ennyi erő rejlik a tudatosságotokban? Szeretném, ha erre jól odafigyelnétek, mert a tudományban is ez lesz a dolgok új módja! Kezdjük megérteni a testen belül zajló gyógyításnak az összetettségét. Végre csupán cselekvések szükségesek a gyógyuláshoz. Ez is egy újdonság, ami világszerte igaz, és amit ilyen mértékben tesz meg az emberiség. Most hadd fejezzem be egy hasonló példával!

„Kryon, spirituális értelemben változik a bolygó?” Nem ezoterikusan, gondoljunk a vallásra! Van bármi, amire rá tudnátok mutatni? Kedveseim, az mindenhol ott van. Milliárdnyi spirituális emberre hatással van mindenfelé. Nem csak azokra, akik ebben a teremben ülnek, hanem azokra is, akik az imádni való tanításokba fektette be. A katolikusoknak új pápája van, tudtátok? Micsoda véletlen egybeesés, hogy éppen Dél-Amerikából származik. Ez is beleillik a majáktól származó „sas és a kondorkeselyű” jóslatába. A pápa pontosan időben érkezett ahhoz, hogy úgy változtassa meg az egyházát, ahogyan az sohasem változott meg korábban. Hogy olyan ötleteket valósítson meg, amelyeket soha nem fogadtak még el korábban. Új pápa van, és ehhez nem kellett meghalni az előzőnek – ez is egy kiszámíthatatlan húzás volt.

Milliárdokra vonatkozik, amit mondok. Több milliárdan hisznek az iszlámban, és az egész rendszerük átalakulóban van. Kezdik felismerni azt, hogy a világnak azt a gyönyörűséges tanítást kellene megismernie, amiben valójában hisznek, és nem azt, amit most lát belőlük a világ. Identitás válságban vannak. Hadd mondjak el nektek valamit! Meg fogják változtatni! Meg fogják változtatni ezt, hogy tudjátok, mi is az, amiben valóban hisznek. Olyan egyistenhit az övék, amely egy bennünket szerető Istenben hisz. Ha zsidó vagy, akkor tudod, hogy miről is beszélek. Izraelnek is meg kell változnia. A régi energiának el kell kezdenie megmozdulni. Amit nem tudtok kedveseim, hogy több tízezer fiatal izraeli ért velem ebben egyet. Ők pontosan tudják, hogy a palesztin-kérdést még az ő életükben meg kell oldani, mert már belefáradtak a több ezer éves gyűlölködésbe. Mialatt itt ülünk, ők dolgoznak a probléma megoldásán. Először. Első alkalommal.

Hogy mit is gondolok most erről a pillanatnyi helyzetjelentésről? Azt, hogy a változás folyamatban van. Kedveseim, minden pontosan időben történik. Gratulálok!

És ez így van!

Kryon


Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Az emberi lény sokkal nagyszerűbb, mint azt valaha gondoltátok volna. Szeretném folytatni a tanítást a társammal. Amikor a fejlődő emberi lényről beszéltek, akkor olyan az agyatokban, a tudatotokban történő dologról beszéltek, amit még nem igazán raktatok össze azzal kapcsolatban, hogy mi is történik biológiai értelemben. Már elmondtuk nektek, hogy a DNS-etekben ott van a szentség tervrajza.

„Kryon, lehetséges, hogy meginterjúvoljuk a saját testünket?” Természetesen, állandóan ezt teszitek! Minden alkalommal, amikor a kineziológiát gyakoroljátok, amit néhányan izomtesztelésnek neveznek. Olyat kérdeztek a testetektől, amit nem tudtok. Már ezzel a puszta cselekedettel elismeritek a tényt, hogy a testeteknek vannak olyan részei, amelyek okosabbak nálatok. Mi lenne, ha meg tudnátok interjúvolni a megszentelt részt? Mi lenne, ha megkérdezhetnétek, hogy most mi is történik? Elárulom, hogy a DNS-etekben van a válasz. Ha képesek lennétek helyes hozzáállással közelíteni, akkor az izgalmas dolog lenne.

Az egész test készen áll az elkövetkezendő váltásra. Kedveseim, kedves öreg lelkek, ennek megvan az oka, mivel az Akasha feljegyzéseitek messzebbre nyúlnak vissza annál, mint gondolnátok. Mit gondoltok, mi van bennük? Nos, azt mondhatjátok, hogy: „Az összes előző életem, Kryon.” Helyes! Mi van még? Azt mondhatjátok: „Igazából ez van bennük.” Valóban? Mi a helyzet azzal, amikor nem a Földön vagytok? Lehet, hogy rendelkeztek egy bolygószintű Akashával is? Gondoljátok, hogy a DNS-etek ilyen sok információt hordozna? Mi a helyezet a galaktikus Akashával? Mi van akkor, ha lenne bennetek valahol egy olyan emlékezet, amely minden fajta életről tanúskodna, ami csak voltatok? Mi a helyzet azokkal a bolygókkal, amik már korábban felébredtek úgy, mint, ahogyan azt a Föld most teszi? Ha ez igaz, akkor az rengeteg átrágnivaló információ, ugye? Azt szeretném, ha feltennétek a kérdést egy „előző élet olvasónak”! Melyek azok az előző életekbeli események, amelyekre kiemelkedően képes egy emberi lény visszaemlékezni, vagy reagálni rájuk? Ez az „olvasó” azt mondaná, hogy az, amelyik a legtöbb érzelemmel vagy drámával rendelkezik. Lehet, hogy 18 élettel ezelőtt megfulladtatok, és félelemként még mindig ezt hívjátok elő.

Mi van, ha mindezt fordítva nézzük? Mi lenne, ha valami mélyenszántóra és izgalmasra gondolnátok? Tudjátok ez izgalmas dolog, nem igaz? Hát nem érdekes, hogy hogyan viseltetnek a nők a gyerekvállalás iránt? Azt gondoljátok, hogy csupán a kémiai motivál benneteket abban, hogy gyereketek legyen? Vagy lehetséges, hogy ennél több is van? Mi a helyzet ennek a roppant örömével? Minden anya, aki adott már életet tudja ezt. Fájdalmas? Igen, de még csak nem is gondoltok rá! Mi van, ha itt az ideje egy másiknak? Öröm! Mi van, hogyha ez az Akashából érkezik? Az a hihetetlen együttérzés, öröm és szeretet, amit egy gyerek iránt tudunk érezni. Semmi sem fogható ehhez! Kedveseim, ez nem kémia (Kryon nevet) – ez az Akasha! Miért vannak olyan nők, akik egyszerűen nem akarnak gyereket? Nincsen azzal kapcsolatos érzéseik, hogy szeretnének-e, vagy sem. Mert valamilyen okból, az Akashájuk azt mondja, hogy ezúttal nem. Ez nem kémiai dolog.

Mi más lehet még az Akashában? A legörömtelibb dolog, amit csak el tudtok képzelni, a valaha megtörtént legcsodálatosabb dolog. El is mondom nektek, hogy mi az. Kedves öreg lélek, ez a bolygószintű Akashádban van. Azok a dolgok, amikre kiemelkedően emlékszel, amik hatással vannak rád. Ennek semmi köze sincs az időhöz, vagy a korhoz. Létezik egy olyan esemény, aminek az emléke éppen most emelkedik a felszínre benned. Ez a visszaemlékezés kezdete öreg lélek, az utolsó alkalomé, amikor egy kifejlett bolygón voltál. Ez mit is jelent? Azt, hogy egy olyan háború nélküli bolygón lenni, ahol az együttérzés még a hétköznapi gondolkodást is átformálja. Nem számít, hogy ez hány nemzedéket vett igénybe. Az idő telik, nem számít, hogy mennyi, de az öreg lélek minden egyes alkalommal itt van. Ezt mindannyian látni fogjátok.

Két lépés előre, egy hátra. Ez sosem könnyű. Lesznek visszaesések? Hát persze! Lesznek kétségeitek? Hát hogyne! De végül meg fogjátok látni azt, amiről beszélek – az új tudatosság megszületésének az örömét. Ha belenéztek a mai gyerekek szemébe, akkor meg fogjátok ezt látni. Ők már nem aggódnak azon dolgok miatt, amik miatt ti aggódtatok a születésetekkor. Ezt akartam elmondani nektek.

Az Akasha emlékek, a bolygószintű váltás, mindezek ott lapulnak minden egyes itt lévő öreg lélek DNS-ében, mert korábban ezt már megtettétek. Mit gondoltok, valójában milyen idős a lelketek? Gondoljatok csak bele, hogy milyen bölcsek is lehettek és, hogy legközelebb milyen bölcsek lesztek már gyerekkorotokban! Talán tudni fogjátok azt, amit most tudtok. Amikor elég idősek lesztek hozzá, akkor elindultok megkeresni Istent. Legbelül meg is találjátok a Teremtő Forrást, éppen ott, ahol az mindig is volt. Akkor másképp élitek majd az életeteket, mint most. Ez egy gyönyörű gondolat, nem igaz? Néhányan elindulnak majd innen, és azt mondják, hogy: „Hát, nem vagyok biztos benne.” Nincs ezzel kapcsolatban ítélkezés. Ez csak egy kis Kryon-féle csipkelődés. Várjatok csak, nekem van időm! Majd meglátjátok! (Kryon nevet)

És ez így van!


Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Szeretnék nektek egy másik nézőpontot bemutatni azzal kapcsolatban, hogy mi is zajlik itt. Amikor megvizsgáljátok, hogy mit is gondoltok arról, hogy mi történt itt, akkor az lineáris dolog. Három közvetítés, három lény. Ha lineáris a nézőpontotok, akkor nem is tévedhetnétek nagyobbat. A fátyol másik oldaláról szeretnék beszélni. Az összes hang, utasítás és tudatosság onnan érkezik. Ezek nem tőlem különálló dolgok, én sem állok külön tőlük. A fátyol túloldalán nem létezik egyedülállóság és linearitás. Olyan nehéz ezt számotokra felfogni, nehéz mindezt megértenetek. Amikor a fátyol másik oldalán vagytok, akkor az olyan, mint egy „energialeves”, ami valahogy együtt van. Ha kvantumszinten tudnátok ezt megvizsgálni, akkor azt látnátok, hogy minden mindennel kapcsolatban van. Ez nem három lény közvetítése volt. Nos, azt mondhatjátok, hogy: „Kryon, pedig pont úgy hangzott, mert három különböző hang és utasításkészlet volt.” Mindhárom emberi lénytől származó üzenet, egyetlen forrásból származik. A csoportra, a Teremtő Forrásra figyeltek most. Ez a Teremtő Forrás van bennetek is.

„Kryon, beszélj még nekünk a fátyol túloldaláról!” Ez a kérés valaki olyantól érkezik, aki most éppen jelen van itt. Élvezed, hogy többet is tudsz erről, nem igaz? Mivel egy részed emlékszik rá. Emlékszel mindenre, de nem igazán tudod részletezni és szavakba önteni azt.

„Van zene a fátyol túloldalán?” Mit gondoltok? Mit gondoltok valójában? Halljátok a májsztrót? Ő hallja ezt, és játssza is. Néhány zenéje titeket is arra a helyre repít, és ezt pontosan tudjátok is. Azon csodálkoztok, hogy mi az ebben a zenében, amely lecsendesít és a szeretetre emlékeztet benneteket. A fáytol túloldalán olyan zene van jelen, ami állandóan szól. Olyan, mintha ez lenne a világegyetem szövete. Beszéltem már nektek erről korábban. A társam ugyan félreállt, de egy részét ő is hallja ennek. Beszélt nekem erről. Kérdezte tőlem, hogy: „Mi ez? Én emlékszem erre! Mi ez?” Ez az a zene, amit mindig hallotok, amikor nem itt vagytok. Kivéve, hogy fényből és fizikából készültek a hangszerek, és füllel nem hallhatók. Ez olyan fajta zene, amelynek a rezgései tulajdonképpen veletek együttműködnek. A lelketek ismeri a zenét.

„Kryon, van tánc a fátyol túloldalán?” Vicceltek? (Kryon nevet) Most vicceltek? Egyfolytában azt csináljátok! A fényben táncoltok a zenére. Amint a fényben a neveiteket éneklik a zene dallamára, belekapcsolódtok minden dolog megteremtésének fizikájába. „Vajon együtt táncolnak a lelkek?” Vicceltek? (Kryon nevet) Mindannyian ezt teszitek! A lelkek családja táncol együtt a fátyol túloldalán. Kedveseim, ezért mosolyognak a veletek szemben lévők olyan sokat, mert örömteli az, ahogyan visszaemlékeznek ezekre a dolgokra. Érzitek? Igazán értitek ezt? Most a székekben ülve, képesek vagytok magatokévá tenni ezt a gondolatot? Tudtok táncolni a Szellemmel, amikor a Földön vagytok? Ez most egy felkérés, és kérek még. (Kryon nevet) Mostanra ennyi elég.

És ez így van!


Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Véget ért tehát ez a mai nap. Lesznek olyanok, akik azt mondják majd, hogy: „Az energia megszűnik az összejövetel után.” Ahogy ezt már korábban is elmondtuk, ez nem így van. Ez kvantum, ami azt jelenti, hogy ez többdimenziós, és időtlen. Amit a mai nap folyamán talán éreztetek, az ha megengeditek, akkor veletek marad. Egy héttel ezelőtt egy teljes közvetítést szenteltünk ennek a témának, de most nem erről szeretnék beszélni.

Kedveseim, az emberi lények kultúrái nagyon különbözőek. Ha bármerre is utaztok, akkor tudjátok ezt. A kultúrák olyan sokszínűek, hogy sohasem tudjuk, hogy mire is számíthatunk. Minden más, az ételek, a hagyományok, a ruhák, és van, aki az út másik oldalán vezet. Mindannyian különbözőek vagytok. Az, hogy hogyan nőttetek fel és, hogy a történelemből mit tapasztaltatok meg, az hatással van a gondolkodásotokra. Ezen év februárjában, egy közvetítésben 5 pontot adtam át nektek arról, hogy mi fog történni az egyénekkel. Ez nem egy lista volt, mi nem adunk át listákat. Ezek arról szóló fogalmak voltak, hogy mi is következik. Újra ezt szeretném tenni, de másképpen, mert azt egy másik kultúrában adtam át, nem pedig ebben. Tudtátok, hogy még ezoterikus értelemben is sok a különbség köztetek? Bármit is mondtak nektek, az helyes Isten színe előtt. Lehet, hogy ez egy másik kultúrában teljesen különböző.

Ez most nem fog olyan sokáig tartani. Hozzátok szeretnék beszélni, ebben a városban, és átadni néhány fogalmat. Ezek egy olyan kérdés köré csoportosulnak, amit majd felteszünk. „Kryon, én egy öreg lélek vagyok. Mit tehet, hogy együttműködhessek a váltással? Milyen érzés lesz ez? Mi fog velem történni? Mondd el nekem, amit tudnom kell!” A válasz különböző a számotokra az oktatások, és a nevelésetek miatt. Az Akashátokban lévő történelem különbözik másokétól, ahogyan az is, amit arról mondtak nektek, hogy mire is számítsatok legközelebb. Tehát az első fogalom olyasmi, ami mindig azonos marad bármi is történjen. Hinnetek kell abban, hogy a váltás valódi.

A társam nyelvén létezik egy olyan szó, hogy „értelmezni”. Ez arra vonatkozik, hogy veszel valamit, és azt olyan szinten beépíted önmagadba, hogy az a saját valóságod részévé válik. Hisztek a mágnesességben, a két mágnes közötti láthatatlan erőben? Hisztek benne? A válasz: „Természetesen, hiszen ez fizika! Néha, hogyha két mágnes összeragad, szét sem lehet őket választani.” Igen, de kedveseim, ez is láthatatlan ám. Annyira magatokévá tettétek ezt a fogalmat, hogy már a részetek. Már kiskorotok óta látjátok. Még akkor is, hogyha teljesen láthatatlan, része a valóságotoknak.

Milyen érzésetek van a váltással, a maja naptár napéjegyenlőségének precessziójával, a bolygó bennszülötteinek jóslataival kapcsolatban? Néhányan azt mondják, hogy: „Szép dolog gondolni erre, de ez nem nekem való. Kryon, annyi bizonyítékot sorolhatsz fel, amennyit csak akarsz, de én nem hiszem el, hogy ez igaz.” Ha ez rólad szól, akkor nem kell messzebbre menned, mert a váltásnak azon jellemzői, amiket majd felsorolunk, számodra nem lesznek valóságosak. Ebben nincs semmi negativítás, vagy ítélkezés. Kedvesem, szabad választásod, hogy olyan maradhass, amilyen most vagy. Megértetted ezt? Isten szeretete feltétel nélküli. Nyugodtan sétálj ki innen hitetlenként, a Teremtő Forrás veled megy! Lehet, hogy egy egész életet várunk – talán az utolsó lélegzetvételig várva arra –, hogy elismerjétek a belső Istent. Lehet, hogy soha, de soha nem ismeritek ezt el. Ha ez most rólad szól, akkor a fátyol túloldalán pontosan abban a buliban fogsz táncolni, mint az öreg lelkek.

Kedveseim, ez nem jó vagy rossz, sötétség vagy fény kérdése azzal kapcsolatban, amit tesztek. A lelketeket mérhetetlenül szeretik. De sokan vannak itt olyanok, akik a saját városukban, a saját országukban ezt érzik is. Közületek néhányan érzik az országuk korát, az itt lévő portálokat. Már évszázadok óta érzitek ezt. Ti egy más kultúra vagytok. De hogyha részt vesztek a váltásban, akkor hinnetek kell a váltásban. Akkor valóban belsővé kell tennetek, és azt kell mondanotok, hogy: „Igen, ez így megy.” Mindegy, hogy milyen kultúráról beszélek, ez az első lépés. Ez most nektek szól.

A következő lépés, a kettes számú. Kedveseim, engedélyt kell, hogy adjatok magatoknak a változásra, és ez nehéz. Mivel sokan vannak olyanok, akik szeretnek benneteket, ti is szeretitek őket, meg is bíztok bennük, és mindig azt tanították nektek, hogy ez nem helyes dolog. Vannak olyanok – akiket tiszteltetek, de már nincsenek többé jelen –, akik azt tanították nektek, hogy ez a változás nem az, ahogyan a dolgok működnek. Készen álltok ennek ellenére megváltozni?

El szeretnék mondani nektek valamit. Ha azok az emberek többé már nincsenek itt – talán azokról az emberekről beszélünk, akik felneveltek benneteket, és most az ő értékrendjük ütközik azzal, amit most itt láttok – akkor talán azt érzitek, hogyha részt vesztek a váltásban, akkor azzal pont azt a bizalmat sértitek meg, amely annak idején összekötött benneteket.

Itt van az, amit mondani akarok nektek. Ők itt vannak, és azt mondják, hogy: „Most már tudjuk az igazságot. A fátyol túloldalán vagyunk ugyan, de ameddig ott voltunk, próbáltuk a tőlünk telhető legjobbat megtenni. Most viszont már tudunk a váltásról.” Talán halljátok is a hangjukat, vagy érzitek a jelenlétüket, amint azt mondják: „Minden rendben van, minden rendben van. A régi energiában a legjobbat tanítottuk nektek, amit csak tudtunk, de akkor még nem tudtunk a váltásról. Fogalmunk sem volt arról, hogy a Föld tudatossága megemelkedik majd.” Engedélyt tudtok adni magatoknak a váltásra annak ellenére, amit valaha tanítottak nektek? Ezen keresztül kell menjetek. A szándékotokat kell adjátok a váltáshoz. Tudnotok kell, hogy ez helyénvaló, bölcs és tökéletes.

Hármas számú. Azt szeretném, hogyha a képzeleteteket használnátok, mert saját magatokon kell majd munkálkodnotok! Szeretném, ha elképzelnétek magatokat, amint kinyitjátok a lelketek spirituális ajtaját! Óvatosan! Lassan! Hadd áramoljon be a fény! Ahogy lassan keresztülsétáltok az ajtón, azt érzitek, hogy ez egy újjászületés. Tudnotok kell, hogy mielőtt keresztülmennétek az ajtótokon, a túloldalon az ajtó eltűnik – nem tudok visszamenni. Ez az ajtó nem Isten ajtaja, hanem a tiétek. Ti teremtettétek meg, ti adtatok rá engedélyt. Ezzel az ajtóval minden egyes emberi lény rendelkezik. Ez a szabad választás ajtaja arra, hogy megismerjétek Istent. Hogy megismerjétek Istent, ne pedig imádjátok, szenvedjetek miatta, vagy kiálljatok egy csoporttal azon tűnődni, hogy merre is van, hanem azért hogy megismerjétek a bennetek lévő Teremtőt, a személyes kapcsolatot, mert ez a Teremtő Forrás része! A lelketek nem Istentől különálló dolog, Isten lelkekből áll. (Kryon nevet) Készen álltok erre? El tudjátok ezt képzelni?

„Kryon, ijesztőnek hangzik, hogy nincs visszatérés. Ha megteszem ezt, mi fog történni? Mi fog történni velem valójában? Elveszítem a barátaimat, a családomat. Ez fog történni? Kryon, olyan kultúrában élek, ahol a család nagyon, nagyon fontos. Nem mehetek keresztül az ajtón tudván azt, hogy el fogom őket veszíteni.” Óh kedveseim, nem értitek ezt, ugye? Hadd kérdezzek tőletek valamit!

És ez így van! Ha hirtelenjében egy csodásan együttérző emberré válnátok, olyanná, akivel könnyű kijönni, akkor csak nevetnétek ezen. Egy pillanatig is azt hiszitek, hogy a családotok kitaszít majd emiatt? Tudjátok, hogy mi a titok? Ne mondjatok nekik semmit, csak legyetek! Hagyjátok, hogy a bennetek lévő mesterlét, a jóindulatban és az együttérzésben kezdje el megmutatni önmagát!

Ez a negyedik, ami majd történni fog. Évekkel ezelőtt Lee a mérnök, egy székben ült, és megértette a belső Isten valóságát. Annak érdekében, hogy ez eljusson az elméjéig és a támogatásáig, mindaz, amit tettünk az volt, hogy szerettük. Azt is kérdezte, hogy: „Mi fog velem történni?” Aztán a legnagyobb békét érezte, amit valaha is érzett. Az aggodalmak eltűntek az életéből. Persze az aggasztó helyzetek megmaradtak, de maga a félelem és az aggódás eltűnt. Intuitív együttérzést kezdett el érezni, hogy megváltoztassa az életét, és a valódi barátságai megerősödtek. Csak olyanokat veszített el, akik nem szerették a benne élő együttérző embert. Kedveseim, nem fogjátok elveszíteni a családotokat attól, hogy jobb emberekké váltok.

Hogyha azt kell mondanotok, hogy vallást váltottatok, hát legyen! Ez nem valamiféle igehirdetés, ugyanis ez nem egy új vallás. Ez pusztán annak az elfogadása, hogy Isten bennetek él, és hogy belülről kezdi el a gyógyítást. Olyan öröm ez, amit ti éreztek, mások pedig látnak rajtatok. Végre megszabadultok az aggodalmaktól és a drámáktól. Kedveseim, ebben a kultúrában ez egy nagyon vonzó lehetőség ám. Álljatok készen még több barátra! Nem kell tudjanak arról, hogy milyen könyvet is olvastok! Ha megkérdezik, hogy mi változott meg bennetek, akkor egyszerűen elmondhatjátok nekik, hogy rájöttetek arra, hogy Isten nagyobb annál, mint ahogyan azt tanították nektek. Akkor majd ők is elhiszik, mert látni fogják.

Ötös számú. Mi történik ezután? Mi a hosszú távú hatás? Úgy hívják: egyensúly, hosszabb élet. Mennyit mosolyogtok? Vajon mindig savanyú arccal ücsörögtök, vagy csak most? Vonatkozik ez most bármelyikőtökre is? Féltek mosolyogni? Azt gondoljátok, hogy belül Isten örömével rendelkezni, az a gyengeségeteknek mutatkozik meg? Miért nem értékelitek át azt, amit a tükörben láttok? Amikor az emberek Isten ragyogását látják rajtatok, akkor semmit sem kell tennetek. Nem kell könyvet írjatok, látónak, közvetítőnek, vagy gyógyítónak lennetek, csak járjatok a bolygón fénnyel! A bolygó pusztán azáltal megváltozik, hogy itt vagytok. Ez a hosszú távú eredmény. Megváltoztatjátok önmagatokat, az a körülöttetek lévőket, az a bolygót. Kedveseim, lehet ez ennél világosabb?

Miért féltek ettől ennyire? Attól féltek, hogy nem fogjátok jól csinálni? Tisztában vagytok azzal, hogyha Isten rátok néz, nincs olyan, hogy jó vagy rossz? Akárhányszor próbálkozhattok bármivel, el is bukhattok közben. Isten szemében mindig egyformán értékesek maradtok! Mindig. Mindig. Mondta ezt bárki is, hogy nem így van? Mondta nektek valaki, hogy Isten haragos, bosszúálló, dühös lesz rátok és elküld titeket valahová? Hisztek abban, hogy a Világegyetem és a lelketek megteremtője ilyen lenne? Már százszor elmondtam. Ha ti nem tennétek meg ezt a saját gyerekeitekkel, akkor Isten sem fogja ezt tenni veletek. Mit jelent a mitológia és mit jelent az igazság? Minden Földön járó mester a belső mesterről beszélt. Mit szóltok ehhez? Ezekről a tulajdonságokról szerettem volna beszélni.

Ez más, mint amiről februárban beszéltünk, mert ez nektek szól és emiatt jobban is fogjátok érteni. Ez nem csak egy Kryontól származó üzenet, mert mindenki, akit a színpadon láttok, ezzel az üzenettel rendelkezik. Minden színpadon lévő közvetítő, ezt az üzenetet fogja átadni nektek. Ez hallhatjátok a májsztró zenéjében és láthatjátok az orvos tudományában is. Ugyanezt érezhetitek ki annak a szándékából, aki a közvetítésekről írt könyvet. Ez hajtja őket előre a Szellem szeretetében. Nem csak egyikünk van így ezzel, hanem mindannyiunk.

És ez így van. Ezzel mondunk ma búcsút egymásnak, de a többdimenziós nyelvben erre nincs külön szó. Láttátok tegnap és ma a „fény nyelvet”? Ül valaki a színpadon, aki ezt meglátta, megérezte és közvetítette. Tudjátok, hogy mit mond a fény nyelv? Azt, hogy Isten szeret benneteket. Ez ilyen egyszerű.

És ez így van!

Kryon

Dátum: 
2016. 05. 28-29