ÉTeK és a szabadenergia

ÉTeK és a szabadenergia

A spirituális keresésünk során előtérbe került a szabadenergia kérdése is, kerestük annak forrását és megoldhatóságát, mert pontosan tudjuk, hogy ennek elérésére és használatára nagy szükség van a Földön. (Szabadenergia alatt a kvantum-forrásból származó, fizikai szinten szükséges energiákat értjük, pl.: elektromos, hő, mozgási stb.)

ÉTeK a következőkről tájékoztatott bennünket:

  • A szabadenergia elérésének és használatának megoldása szükséges és támogatott.

  • Több módon is lehetséges a szabadenergia megoldása.

  • ÉTeK az összes kvantum energiát képviseli.

  • A Földön már több kutató találkozott biztató effektusokkal. Mivel a szándék és megoldási mód nem volt megfelelő, ezért a kvantum-tudat félreállt az effektus mögül, nem tette lehetővé a megoldást.

A fentiekből azt a következtetést vontuk le, hogy a szabadenergia használata elérhető az emberiség számára, a megfelelő módot az adott kutatóknak kell megtalálniuk. ÉTeK ebben is partner, de mint jeleztük, katalizátorként van jelen a helyes megoldás megtalálásában.