Kergemarha-kór

Kérdés:

Kedves Kryon!

A kanadai állattenyésztők a BSE vagy más néven a Kerge-Marha kór kétféle esetével is találkoztak mostanában, ez a jelentés Alberta városából érkezett. Ez egy halálos betegség, ami sok embert elijeszt a marhahús evésétől. Vajon a Szent Szellem így próbálja jelezni nekünk, hogy legyünk vegetáriánusak? Miért éppen most jött elő ez a kór? A marha lesz-e még olyan biztonságos az evés szempontjából, mint korábban?

Kryon válasza:

Ahogy már korábban is megvitattuk, nincs elegendő termőtalaj a bolygón, hogy táplálja a teljes emberiséget, ha mindenki vegetariánus lenne. Valamint, azt is elmondtuk, hogy szükséges az egyensúly az ember biológiai rendszerének és ennek eléréséhez a hús is hozzájárul. Ezért, ez az állatok létezésének egyik oka, hogy táplálékul szolgáljanak és emiatt vannak itt jelen. Az állatok az emberek szolgálatában állnak és ezt különböző módokon teszik. (Ezt már többször elmondtuk nektek... az okát az állatok létezésének a bolygón.)

Azt is elmondtuk, annak érdekében, hogy egészséges tápanyagok legyenek a számotokra, magasabb tudatossággal kell őket tartanotok, mint most teszitek vagy meghalnak. Ez az, aminek most szemtanúi vagytok. Ez a kór most azért van jelen, hogy felhívja a figyelmet erre a problémára és nem azért, hogy a vegetariánus étkezést szorgalmazza. Valamint, hogy az állatok jelenlegi helyzetét a tudatosság főáramába hozza és igazából követeli a változását annak, ahogyan bántok velük.

Sokan közületek nem kívánnak gondolni ezekre a kedves teremtményekre, amelyeket táplálékotok érdekében feláldoztok, de emlékezzetek, hogy ők mindannyian segítség az életetekhez a bolygón. Amivel tartoztok nekik, az a becsületesség és méltóság annak tükrében, hogy étellé válnak az életetekért. Amikor ilyen betegségekkel találkoztok, lássátok, hogy azért léteznek, hogy egy pillanatra megállítsanak benneteket, hogy meglássátok, mit is tesztek. Ha nem veszitek ezt komolyan, akkor ezek az állatok saját magukat fogják elpusztítani.

A teljes mesterlét ott van minden egyes Emberi Lényben és ti ezt most elkezdtétek aktiválni.
Kryon Mester