Belépés

Kérdés:

Kedves Kryon!

Kérlek, beszélj nekem a „belépésekről”. Hiszem, hogy egy vagyok a mindennel és ha ez így van, akkor hazamegyek?

Kryon válasza:

Az igazi „belépés” egy nehezen megérthető dolog, neked kell elkezdened megérteni valami mást, amit tanítottunk nektek a tényről, hogy nem léteztek egyedülállóként. Sok részetek és darabkátok van, melyek a spirituális testetekhez kapcsolódik és olykor ezek még egybe is olvadnak más energiákkal. A fátyol ezen oldalán „egyes számban” léteztek. Szóval, ennek így nem igazán van értelme. A fátyol másik „otthon” oldalán, többszörös lényekként léteztek, mely igazából a természetes állapototok. Ez mégtöbb dimenziót foglal magában, mint amennyit képesek vagytok látni vagy felfogni ebben a pillanatban.

Oka van annak, hogy miért nem vagytok képesek felfogni, megérteni ezt, mivel olykor egy részed leszületik a Földre egy tervvel és felnő. Később, általában valamiféle traumatikus tapasztalat által, a másik feled kapcsolódik hozzád. Néhányan ezt két különböző entitásnak „látták”, ahol az egyik „felmelegíti” a helyet a másik számára és elmegy. (Kryon mosolyog)

Valóban két különböző fajta „belépés” tapasztalás létezik. Az egyik, amit épp most említettem, ahol két aktuális entitás megegyezés által vannak kapcsolatban egymással, az egyik jön, hogy beindítsa a dolgokat, majd amikor az idő megfelelő a másik lép be és veszi át a helyét. Majd az eredeti entitás elfoglalja a hátsó ülést, beleolvad és részesévé válik az élet egészének megtapasztalásában. Ez az, amit elmondtunk nektek korábban a „belépésekről”. Most már van más is amit tudhattok, mivel azon a ponton vagytok, ahol a haladottabb információ már lehetővé vált.

A második féle „belépés” tapasztalás az, ahol van egy „fokozata” az első emberi tudatosságnak, amely olyan fokú, hogy ha egy másik ember megérkezik, az rögtön megjelenik! Igazából, ez csak egy másik rész. Ennek oka az időzítés, valamint az élet célja. Sokszor a „belépés” egy olyan személy által jön létre, akinek hirtelen oka lett erre egy tapasztalás után. Ez pontos, de a szándék annak a ténynek tulajdonítható, hogy most minden rész együtt van és tudatában vannak cselekedeteiknek. Olykor ez annyira drámai, hogy a „belépő” egyén, a múltat egy másik személyként látja! Néha még a nevüket is megváltoztatják. Az ellátás és a „szabályok” ezen „belépések” mögött nem listázhatók, mivel végtelenül variálhatók. Olykor a másik rész sosem érkezik meg, ha az időzítés nem megfelelő. Olykor pedig annyira erősen érkezik, hogy az már ijesztő!

A kérdéseddel kapcsolatban, hogy „Hazamegyek?”... valamit félre érthettél. Az igazi „belépés”, egy tapasztalás után, maga az otthon! Az egész „belépés” tapasztalásnak az oka az időfokozás. Nincs olyan entitás, aki „fenntartja a helyet” valaki másnak. Ehelyett, ez egy emberi entitás, aki most talán „többszörös” entitás lehet, aki most megkapja a történet fennmaradó részét. Minden „belépésnek” nagyszerű oka van a Föld szempontjából és ez valóban a maga teljességében van így (egy teljes kiegészítése a részeknek, beleértve azt az egyet, amelyik az egészet elkezdte a születésnél).

A teljes mesterlét ott van minden egyes Emberi Lényben és ti ezt most elkezdtétek aktiválni.
Kryon Mester