A Védákat srutinak hívják (a sru, hallani gyökből), mivel szóban hagyományozódtak tovább tanítóról tanítványra. Csakis olyanok tanulmányozták, akik beavatást nyertek egy arra jogosult tanító által.
A hinduk örökkévalónak, kezdet nélkülinek s nem ember alkotta műveknek tartják a Védákat. A legnagyobb tisztelettel viseltetnek irántuk, s úgy ismerik azokat, mint az abszolút hangját, a „sabdabrahmant”.
Srí Bhagaván szerint az egész védánta összefoglalható négy szóban:
Déham – A test
Náham – nem én vagyok.
Kóham – Ki vagyok én?
Szóham – Én Ő [a Legfőbb Tudatosság] vagyok.
A Védák legfontosabb célja az, hogy a soha el nem múló Önvaló természetét tanítsák, s hogy tekintélyükkel kinyilvánítsák: „Az vagy Te.”
